Magunkról

Cégünknél 1996-ban alakult a gyakorlati szakképzés. Az első években 10-20 fő közötti tanulóval, 3 építőipari szakmában végeztünk gyakorlati oktatást. 2000 év elejétől ez a létszám 30-50 fő közé növekedett, kiegészült még a lakatos és ács tanulók képzésével.

Ebben az időszakban kötöttünk hosszú távú megállapodást a NSZFI-vel, hogy tanulószerződés keretében tudjuk tovább a feladatainkat ellátni.

Kecskeméten szintén ebben az időszakban indult el a hátrányos helyzetű sérült gyerekek szakképzése. Attól az időszaktól Kecskeméten és környékén egyedül vállalatunk képzi három szakmában ezeket a hátrányos helyzetű tanulókat.

A kezdetektől Kecskemét-Kadafalva Tövis u 10-18 sz. telephelyen végezzük a gyerekek tanműhelyi képzését, és ahogy éretté, szakmailag felkészültebbekké  vállnak, a vállalkozásunk által vállalt építőipari kivitelezéseknél már produktív munkába próbáljuk őket bevonni. És a szakma szeretetét, tiszteletét számukra megismertetni.

Az eltelt időszakban sok kisebb nagyobb beruházást vállaltunk fel és végeztünk el szakember gárdánkkal, tanulóinkkal közösen.

Ezek közül kiemelkedő a nagykőrösi Postapalota építőmesteri kivitelezése 80 millió Ft

  • Birkás pincészet pálinka,bor kóstoló építése 50 millió Ft
  • A kecskeméti Főiskola Tudásközpont építésének homlokzati hőszigetelése,burkolata teljes belső festése ( Alvállalkozó a Strabag Zrt. volt)  35 millió Ft
  • kecskeméti Versenyuszoda,élményfürdő teljes belső festése,homlokzat hőszigetelése 40 millió Ft
  • Kik-For Kft Rákóczi úti felújítási program keretében Pálma cukrászda generál kivitelezése 45 millió Ft

Emellett Kecskemét város több intézményében a Kik-For Kft megbízásából felújítási, és átalakítási munkák folyamatosan zajlanak.

Cégünk árbevételei:         

  • 2009 év 132.788 e Ft
  • 2010 év  87.660 e Ft
  • 2011 év 127.895 e Ft

2010-től tanulóink létszáma 70-9o fő-re   növekedett,valamint három új intézménnyel is bővült kapcsolatunk.( Tiszakécskei isk, Kiskörös, Kiskunfélegyháza)

Szeretnénk, ha stabilan hosszú távon fenntudnánk tartani 80-100 fő közötti tanulók folyamatos színvonalú képzését, mellette minél több olyan építőipari munka kivitelezése, amely szorosan kapcsolódik a szakképzésünk tevékenységéhez, megfelelő nyereséget biztosít a vállalkozásunk további működéséhez.

Cég felépítése:

Tulajdonos,ügyvezető

  • Sipos Lászlóné

Társtulajdonos

  • Ifj Sipos László

Részegységvezető      

  • Gyebrovszki György
  • Varga László
  • Sipos László  (szakképzési tanácsadó,oktató)

Vezető adminisztr.

  • Bencsik Tiborné
  • Szakoktatók
  • Bajusz Tibor
  • Dékány Mihály
  • Fekete Sándor
  • Győrfi János
  • Horváth János
  • Pál szabó Kálmán
  • Slíz Nagy Sándor
  • Tóth Pál
  • Vágó Gyula

Szakmunkás

  • Kelemen Zoltán
  • Lukács Attila
  • Szabó Szilveszter
  • Ajtai Tamás